A network marketing ereje

Rengeteg mindentől függ, hogy egy vállalat kellően keresett és híres legyen. Számtalan tevékenységi kört és szektort kell összehangolni ahhoz, hogy az egész vállalat, mint gépezet jól működjön, és semmi se lassítsa a működését.

Egy vállalat hosszú távú sikeréhez nélkülözhetetlen a vásárlók bizalma és hite, valamint hűsége, ehhez pedig az állandó és magas minőségre, emberközpontú hozzáállásra és megfelelő marketing tevékenység végzésére kell törekedni. Nagyon sok függ a network marketingtől, mely nem régóta szerepel a köztudatban, mégis egy nagymértékben fejlődő ágazat, ami nagy hatásfokkal rendelkezik.

Sok olyan apróságra érdemes odafigyelni a vállalat működése során, melyek összessége nagy hatást gyakorol a partnerekre és a vásárlókra is. A network marketing az emberi kapcsolatokra épít, vagyis nem elég a szokásos hírlevelek bizonyos időközönkénti kiküldése, hanem állandó kontaktot kell kiépíteni a vállalat és partnerei, illetve vásárlói között. Ezzel éreztethetjük, mint vállalat, hogy számíthatnak ránk, nem tűnünk el és nem csak a pénzére hajtunk, illetve hogy külön- külön is fontos számunkra mindenki.  Ha új kapcsolatot létesítettünk és megtörtént már a névjegykártyák cseréje, nem szabad megnyugodva leülni, hanem rövid időn belül – max. két hét elteltével-, fel kell venni a kapcsolatot az új személlyel, ezzel is éreztetve, hogy aktívak vagyunk, cselekszünk, és ezáltal elérhetjük azt, hogy nem merülünk feledésbe. A network marketing másik aranyszabálya, hogy a kevesebb több, vagyis nem szabad túlfényezni magunkat, termékeinket vagy szolgáltatásainkat, hagyjuk, hogy az eredményeink beszéljenek helyettünk, és ezzel bizony plusz szimpátiát válthatunk ki. Emellett sokat számít, ha nem csak egy üzletet látunk a partneri kapcsolat által, hanem a vásárlások és együttműködések mögött az embert tartjuk szem előtt. Ez mindenkinek jól esik, és minket egyből másként fognak kezelni, megerősödik a kötődés, így alakítva ki a hűséget és a bizalmat. Ettől függetlenül nem az a network marketing lényege, hogy minden partneri kapcsolatból barátság alakuljon ki, nem kell átlépni azt a bizonyos határt, mert sokak számára a túlzott bizalmaskodás is negatívan hathat.

A marketing tevékenység ezen ága kissé más szemszögből világítja meg a vállalat által végzett tevékenységeket, mindenesetre jelentős változásokat indíthat el, ami a jövő kulcsa is lehet.

Vissza a cikk listához